A Killzone egy igazán különleges darab a lövöldözős játékok színes palettáján. A PlayStation 2-re megjelent első rész, valamint a 2009-ben kiadott második epizód egyaránt nagyszerű darabok voltak, melyek a játékosok körében nagyobb sikert tudtak elérni, mint a kritikusoknál. Míg a Killzone 1-et átgondolt játékmechanikája, nagyszerű pályái, lassan építkező kampánya és változatos környezete tette naggyá, addig a második részt pörgős akciója, földbe döngölő látványa és... Bővebben
A Killzone 3 meglehetősen kiaknázza a PS3 nyújtotta lehetőségeket, hiszen használható a játékhoz a Move eszköz, valamint élvezhetjük a játékot 3D megjelenítésben is. A mozgásérzékelős irányítás érdekes és újszerű, amit érdemes kipróbálni. Én a magam részéről maradok a hagyományos kontrollernél, de talán csak azért, mert túlságosan ragaszkodom a már bevált dolgokhoz. A 3D élménytől ugyanazt kaptam, mint a COD Black Ops esetében. Bővebben
Az biztos, hogy a PS3 talán egyik legszínvonalasabb játékáról van szó, mely az összes elődjét lepipálja szinte minden tekintetben Bővebben
pletyka kérdésére a Guerilla Games. Ezúttal a holland stúdió animációs direktora hozta elő a témát egy televíziós műsorban, ahol elismerte: készül a harmadik rész, 2011-es megjelenéssel számolnak de nem kizárt, hogy még 2010-ben a piacra kerül, habár a Sony részéről semmi nyomás nem tapasztalható a jövő évi debütálást illetőn. A híresztelés ez amerikai PlayStation legutóbbi számával indult. Bővebben
Tegnap mutatkozik be a Killzone 3 első komolyabb letölthető bővítménye, a Steel Rain DLC, ami öt dollárért cserébe két új többjátékos térképet kínál majd. A Steel Rain elnevezésű csomag két, a többjátékos mód kínálatát bővítő térképet fog tartalmazni. A Junyard a Guerrilla Warfare játékmód 16 fős összecsapásainak nyújt majd otthont, míg a Stahl Arms a 24 fős Warzone módban ígér tartalmasabb szórakozást. Bővebben