Íme, a szerepjáték, mely legyőzte a Dragon Age 2-t. A lengyel szerepjáték-készítők hihetetlenül magasra tették a lécet saját maguk számára és a kissé együgyűvé váló műfaj posványában egyaránt. Ehhez csak kellően merészen kellett megközelíteni a komor, ultra-naturális és keblektől imbolygó középkori misztikumot. Bővebben
Szexszel mindent el lehet adni, azonban a sikerhez több kell. A lengyel recept szerint a meztelen csajok mellé kell még vér, erőszak, fajgyűlölet, és ha van rá lehetőség, koronás fejek is a porba hullhatnak: ezt egybeöntve ugyanis olyan történet kerekedik, hogy még a legelszántabb kritikusok sem találhatnak fogást rajta. Bővebben
Légy akár régi rajongó vagy új jövevény, garantáltan megtalálod majd a játékban azt, amit szerethetsz. Lehet, hogy épp a történet vagy épp a csépelés fog majd meg benne, de biztos lesz valami, ami a monitor elé szegez és nem ereszt, amíg a végére nem érsz ennek a kalandnak. És ez az igazán jó játékok ismérve. Bővebben
Összességében elmondható, hogy a Witcher 2 megállja a helyét a mai akció-RPG-k köszött. Akinek bejön a műfaj, valószínűleg hamar belemerül ebbe a világba és egy darabig nem is kíván elszabadulni onnan. Az igényesség és aprólékosság megmutatkozik a játék majd minden részén, ha ezek a fránya kompatibilitási gondok és a hibák nem lennének és a harcrendszert átgondolták volna, akkor nálam közel 100%-os lenne a játék. Bővebben
Megérkezett végre a The Witcher 2: Assassins of Kings című RPG, ami az idei év egyik ígéretes szerepjátékának tűnik. Mielőtt belemennék a csomag tartalmának ismertetésébe, engedjétek meg, hogy szívből gratuláljak a CD Projektnek. Már régen találkoztam olyan játékkal, ahol normál árért cserébe (Értsd: nem gyűjtői kiadás) ennyi extrát pakolnának mellé. Bővebben