Mario nem csak platformerkedik, de a Galaxisban való túráját is folytatja. A Super Mario Galaxy 2 ráadásul Yoshit is bevonja a dologba, de olyan nagyon nem változtat a Galaxy formuláján. Helyesen is teszi, az első rész továbbra is a Wii kínálat legerősebb darabja, a második pedig talán még felül is múlja mesterét. Bővebben
Míg a tavaly megjelent New Super Mario Bros. a régebbi Mario játékoknak állított emléket hagyományosnak mondható játékmenetével, addig a Super Mario Galaxy 2 innovatív ötleteivel, szemkápráztató grafikájával a jelenkor platformjátékait söpri félre egy elegáns mozdulattal. A Nintendo mindent megtesz azért, hogy a játékvilág leghíresebb karakterének neve sokáig fennmaradjon, és amit most alkottak, arra nehéz megfelelő szavakat találni. Bővebben
A egy igazán jól sikerült játék kitűnő folytatása lett. Nagyon hosszú időre le tudja kötni az embert, úgy, hogy közben változatos feladatokat tár elé, és akár egy második játékos segítőként is megfelelően szórakozhat közben. Ha egy lakatlan szigetre a Wii mellé egyetlen játékot vihetnék, szinte biztos, hogy ez lenne az. Bővebben